Új bejegyzés Frissítés

2007.07.10. 06:06

2007.06.09. 14:53

2007.01.07. 09:38

Egy szó is elég, ha az az mi melegséggel tölt el, sem lepetést sem csalódást nem okoz, de lehántja a kérget, melyet az idő nevel s röpködnek újra a régi gondolatok. Születnek vágyak, remények újra meg újra s hoz a búra édes bódulatot. Egy szó is elég, ha mélyről tör fel, nincs erő mi visszatartsa s hagyom, hogy lelkem sodorja el, mert szeretlek, nagyon

2006.03.22. 16:45

TISZTÁN CSOBOGÓ PATAK F. né Barna Ilona költőnőnek   Megérintett a verseidből áradó kedves báj. Ha hallgatlak, bennem a Természet muzsikál. Legszebb zenét játszva el, mit adhatsz minekünk, együtt dobolja  szívünk ritmusa, vidám énekünk. Pajkos- játékos szavakkal mondod el, amit érzel. Ahogyan látod a világot. Ez az, mit én is érzek. Mint tisztán csobogó pataknak vize, Gondolataid úgy hangzanak el. Játékos halacskaként úsznak benne. Ezt látni, érezni kell! Csak egy költőnő, mint Te, Ilona, Mondhatja ezt így el. S mi elhisszük, ahogyan leírtad. Amiről nekünk énekelsz!   Rákoskeresztúr, 2oo2 o3.    jakabanikó         MÉG NE   Kedvesem, még ne! Még nem jött el búcsúnk  ideje.   Ha időnk egyszer mégis lejár, elillan körülünk a régi nyár   Illatos tavaszok. - Lágy neszezésű őszök. Miket szívemben ma is híven őrzök.   Ó ne! Még ne jött el búcsúnk ideje! Párnánkon érződik, bensőnk szelíd tüze.   Mikor, mint turbékoló szerelmesgalambpár, egymást etetve éltünk - vágyunk teremtő álmán,   s ha leszálló este röpte fölkapott, lebegve szálltunk, fölöttünk kacagtak a csillagok!!   A Tejútnak fényessége sem szabhat nekünk határt.   Kedvesem! Ne engedd tőlünk elbúcsúzni a nyárt!   Rákoskeresztúr, 2oo4 o2. o8.   jakabanikó EGY TAVASZI ESTE   Egy édesen lágy tavaszi este, sétálok a pesti utcán merengve. Gondolataim színes pillangóként csaponganak, míg nézek fölfelé, s bámulom a csillagokat.   A csillagokat, melyek úgy vannak széthintve a menny boltozatán, mint a gyöngysor, ha szétszakad ízibe.   Szerteszét szaladtak róla a gyöngyszemek Biztos így szórta szét a Teremtő is, a csillagszemeket.   A bársonyos mélykék ég az alátétjük, s ahogyan nézem, szemem szinte szédül. Mindegyik darab brílliáns is lehet talán.                                                                  Hozd le nekem! Ezt kéri a fiúktól minden leány.   Vannak csillagjósok kik belőlük, jósolnak. Más emberek kutatják, fürkészik titkukat. Amit a távolság igen jól el tud rejteni, De ki tudja, ha tudnánk a titkot, Mit tudnánk vele kezdeni?   Igéző fényüket nagyon szeretem. Nem tűnnek előlem el, míg a Nap nem jő fel hirtelen. Mert a Hold csak addig védi meg őket sötétjével, Míg a Nap fel nem kél, fényes, forró seregével.   Oda lesz a napfénytől a csillagok fénye, Eltakarja őket Hold-anyó félve   biztosan mindegyik egy tükör előtt fényesíti magát, hogy estére kelve, újra - az ég bársonyáról szikrázhasson le ránk.     Rákoskeresztúr, 1998 tavasz.  jakabanikó   KIHŰLT EGY FÉNYES CSILLAG Ín M. Ballonyi László író, alkotóművésznek   Csillag voltál közöttünk. Lángoló fényed immár kihűlő. Neked, ki sok szépet alkottál - Múltad ma már  Jövő! Alkotó energiák erejei nem feszülnek benned tovább. Lefékezett a Teremtő, mikor elragadott a Halál. Hited ereje bennünk mára, dagadó vitorlát bontott. Nem fog rajta az idő vasfoga: alkotásaid halhatatlanok. Élnek! Életet beléjük múzsád lehelt! Nem hint port rájuk soha, gyarlón feledő emlékezet. Múltunk mi közös út és sors, megőrzi ezt -Veled:  "Meghalt Művészek Csarnokában" méltó emléket állítva neked. Égi és földi világaink közt folyik az Emlékezés folyója Vízén, vasmacska- horgonyon ring, alkotásaid hajója. Kapitánya Te voltál egykor, álltad életed minden viharát, Lacikám! Rád emlékezek! Ezt nyújtom Neked ma át:   "tekinteted vidáman csillogott ki szemöldököd alól. Ahogyan rám nézett, kíváncsiságtól mindig ragyogón. Keresve bennem mindazt, mit én adhattam neki, Önmagam báját, a Szeretetet, ami egyszerű és oly szelíd. Gyógyír az sebeinkre, mit sorsunk mindennap ad: Amitől az ember mégis, mindig Ember marad!   Rákoskeresztúr, 2oo4 o2. o1.   jakabanikó

2006.03.22. 12:10

ÁLOM József Attila előtti tisztelgésem    Meglátogatott álmomban Isten.                               Arra kért őrizzem. Őrizzem a lángot, mely a tiszta szeretet. Fényénél melegednének az emberek.   Rákoskeresztúr, 2oo3 12.o9  jakabanikó   TAVASZ VAN Tavasz van, tavasz van,bizsergető. Vért az erekben sebesen kergető. Lágyan zsongó, márciusi, Mikor a szél a felhőket kergeti. Tavasz van, tavasz van zsongató. A levegőben csicsergő madárdal hallható. Édes-illatos zöldülő fákkal telített, virágzó réttel s zöldellő pázsittal terített. Tavasz van, tavasz van, határtalan Emberek arcán a mosoly gondtalan, a fiatal lányok szépek, tiszták, és üdék, édesen kacarásznak, mint téren a gerlicék. Tavasz van. Tavasz van. Üde, finom tavasz van. Cirógató napsugarak, melengetve simogatnak, gyerekek a játszótéren, labdát kergetve sikongatnak.   Tavasz van. Tavasz van. Természetet megújító, mosolyt az arcokra fakasztó, szerelmet a szívekben ébresztő, gabonát a határban növesztő, a tél nehéz bundáját levettető, vidáman zsongó döngicsékkel teli a levegő,   Végre tavasz van.   Rákoskeresztúr, 1998 o3. 27.  jakabanikó HAPPY  Nekem mindig minden sikerül hogyha nem, hát az se baj! Számomra az ég is kiderül de ha nem hát az se baj. A fényes nap lesüt reám a kedvem már nagyon vidá-áám!   Nekem mindig minden sikerül hogyha nem, hát az se baj! Engemet a gond, baj elkerül és ha nem hát az se baj. Egy kismadár repül felém jókedvem már az égig é-é-ér!   Számomra a nap jól sikerül de ha nem hát az se baj! Ettől kedvem happy-re derül és  ha nem hát az se baj! Az este már oson felém de rosszkedv engem el  nem é-é-ér!   Nekem mindig minden sikerül az elalvás nem nagydolog! Engemet az álom nem kerül mert vigyáz reám, angyalom! A fényes ég s a csillagok közöttük ők, az angyalo-o-ok!   Mindenki  a kedvemre vigyáz köztük én a fő vagyok! Számomra a jókedv s mosolygás a legfőbb jó! S ez nagydolog. Ha nem hiszed, hát jer’ velem! A jókedv így nem kerülhet e-e-el!   La-la-la-la-lala -la-la-la, lalalala,  lalalala. (Für Elise dallamára írtam.)   Csepel, 1996   jakabanikó       BOHÉM  alkotó tábor ( 2oo2, Csengőd )   Késve szálltam, a vonatra, Ami elvitt Csengődre. Ottan várt a Bohém tábor S a lelkem nem tengődne. Vágytam én már nagyon, nagyon, A homoki szőlőre. A pincékben csordogáló sárga  piros nedűkre. Leszálltam  ott időben a vonatról. Nem várt senki így hát gyorsan bekapok. Egy nagy pohár, üdítőt megelőzve, A szomj- halált,  ami engem nem győz le. Megelőztük a nagy vihart, Ami gomolygott csak ott. És a villám úgy sistergett, Ha valahol lecsapott. Néztük, néztük a felhőket, Ily szép vihart nem láttunk. Házunknak a tornácáról Jó messzire elláttunk. Tizenegyen szántuk el mi magunkat. Tizenegyen, hogy itt hagyjuk nyomunkat. Tizenegyen dugtuk össze fejünket. Tizenegyig  róttuk mi a betűket. Ez a három nap segített Összekovácsolódni. Mert a Bohém nagyon szeret Fagylaltot nyalogatni. Etettük a hattyúkat is, A soltvadkerti tóban. És a lelkünk kitártuk, A Múzsáinknak titokban. Eltelt gyorsan  megint a Bohém tábor. Egy évig nem szállok ki a hintából. Harminchárom meg egy plusz verset írok. Harminchárom napig  bizony nem sírok. Harminchárom költemény az nem kevés. De egy Bohém tolla  mindig lapra kész!   Rákoskeresztúr, 2oo2 o8. 3o.  jakabanikó     UNOKÁM SZÜLETÉSE   Egy ködös- borongós decemberi hajnalon. Legédesebb álmomból ébresztett a telefon. Arról tájékoztatott egyszem fiú gyermekem. Nemsokára magamhoz ölelhetem első unokám! Aki egy tündéri kisleány. Elkereszteltük őt Rebekának. Ilyen édes kisbabája nincsen senki másnak! Kék szeme? Akár a tavaszi ég színe. Nem csoda mikor rám néz, bele sajdul a szívem, az örömtől, és valami szívemben, igencsak dörömböl.   Elszabaduló érzéseim, mint egy kismadár. Kalitjából kirepülne, szabadságra vár. Megbéklyózza testem, ebből nem szabadulok, Csak ha e tüneménynek végleg behódolok! Hisz királynőm nekem, előtte meghajtom a fejem. Alig várom már azt a pillanatot, mikor elméje kinyílik, neki mesét olvashatok! Írni fogok a számára tündér meséket! Együtt meséljük át  a hosszú estéket! Amikor ő,  én  s a mesevilág. Nem létezik a számunkra, semmi más.   Rákoskeresztúr, 1997 december o5.  jakabanikó

2006.03.17. 00:14

Drága Szigetlakók! Egy kedves társunk kérésére, na és persze Angyal barátom megörvendeztetésére, küldtem még egy adag Szeretetet, versek formájában. Szeretettel, Anikó 2006.03.16                                  EGY TAVASZI ESTE   Egy édesen lágy tavaszi este, sétálok a pesti utcán merengve. Gondolataim színes pillangóként csaponganak, míg nézek fölfelé, s bámulom a csillagokat.   A csillagokat, melyek úgy vannak széthintve a menny boltozatán, mint a gyöngysor, ha szétszakad ízibe.   Szerteszét szaladtak róla a gyöngyszemek Biztos így szórta szét a Teremtő is, a csillagszemeket.   A bársonyos mélykék ég az alátétjük, s ahogyan nézem, szemem szinte szédül. Mindegyik darab brílliáns is lehet talán.                                                                 - Hozd le nekem! Ezt kéri a fiúktól minden leány.   Vannak csillagjósok kik belőlük, jósolnak. Más emberek kutatják, fürkészik titkukat. Amit a távolság igen jól el tud rejteni, De ki tudja, ha tudnánk a titkot, Mit tudnánk vele kezdeni?   Igéző fényüket nagyon szeretem. Nem tűnnek előlem el, míg a Nap nem jő fel hirtelen. Mert a Hold csak addig védi meg őket sötétjével, Míg a Nap fel nem kél, fényes, forró seregével.   Oda lesz a napfénytől a csillagok fénye, Eltakarja őket Hold-anyó félve.   De biztosan mindegyik egy tükör előtt fényesíti magát, hogy estére kelve, újra - az ég bársonyáról szikrázhasson le ránk.     Rákoskeresztúr, 1998 tavasz.  jakabanikó   MAGYARSÁG   Hová tűnik el a világ? Mivé lesz a magyarság? Ha már érzések nem lakják, Tűnjék el a magyarság? Mert mit ér szívünk, érzések nélkül? Mit ér magyarságunk Haza nélkül? Szívszeretet érce a kohónak. Ahogyan fülünk örül a jó szónak. S anyáink szerető kérő szavára, Maradnánk örömmel, ebben a hazában.   Magyarság! Bárhová sodorjon életed folyója, Legyen a szeretet a szíved kohója. Bármit hozzon sorsod, ami elrendeltetett: Szerető szívedet, magyarságodat, Le nem vetkezheted!   Rákoskeresztúr, 2oo2 nov.  jakabanikó   KIHŰLT EGY FÉNYES CSILLAG Ín M. Ballonyi László író, alkotóművésznek   Csillag voltál közöttünk. Lángoló fényed immár kihűlő. Neked, ki sok szépet alkottál - Múltad ma már  Jövő! Alkotó energiák nem feszülnek benned tovább… Lefékezett a Teremtő, mikor elragadott a Halál. Hited ereje bennünk mára, dagadó vitorlát bontott. Nem fog rajta az idő vasfoga: alkotásaid halhatatlanok. Élnek! Életet beléjük múzsád lehelt! Nem hint port rájuk soha, gyarlón feledő emlékezet! Múltunk mi közös út és sors, megőrzi ezt -Veled: „Meghalt Művészek Csarnokában” méltó emléket állítva neked. Égi és földi világaink közt folyik az emlékezés folyója Vízén, vasmacska- horgonyon ring, alkotásaid hajója. Kapitánya Te voltál egykor, álltad életed minden viharát! Lacikám! Rád emlékezek! Ezt nyújtom Neked ma át:   „tekinteted vidáman csillogott ki, szemöldököd alól. Ahogyan rám nézett, kíváncsiságtól mindig ragyogón. Keresve bennem mindazt, mit én adhattam neki, Önmagam báját, a szeretetet, ami egyszerű és oly szelíd. Gyógyír sebeinkre, mit sorsunk mindennap ad: Amitől az ember mégis, mindig Ember marad!   Rákoskeresztúr, 2oo4 o2. o1.   jakabanikó   NAPFOGYATKOZÁS (avagy: Bolygóink szerelme 1999)   Évezredünknek utolsó éve ez. Augusztusban napunknak egyszercsak vége lesz..   Szikrázó ragyogását percekig nem látjuk, a Hold sötét tömege takarja világunk.   Világos nappal lesz csillagos éjszaka. Úgy érezzük, életünknek nincsen már csillaga. Eljött ránk a vég utolsó alkonya… Szemünk lecsukva állunk, várjuk a véget,   ám újra ránk ragyog a Nap fényes sugara!   E fenséges égitest az égen vándorol. Minden csillag bókol neki, a Hold is udvarol. Mivel udvarlása elutasításra talál, a Hold felfújja magát, és elébe áll:   Állj meg Nap! Most megfogtalak! Rajtam aztán át nem világítasz. Addig állok én itten előtted, míg meg nem hallgatod, hogy elepedek érted!   Mikor elérhetetlen távolságba vagy, fogyóban vagyok, mert ridegséged nagy. Ám ahogyan újra a közelembe kerül. fogyásom megszűnik, képem máris derül.   Számomra nem vagy te Nap. Meleget nem adsz, nem is világítasz, hidegedtől  kővé fagyok. Mégis keringek, futok csak utánad, miközben tudom hogy őrülten  napkóros vagyok.   Rákoskeresztúr, 1999 o8. 11. de.   jakabanikó     TÚLVILÁG   Meghaltam. Erőm elfogyott. Lelkem egy fekete lyukon átcsúszott, Az időtlen másik világba, Hol semmit nem jelent már, A földi lét fogalma.   Fény-lények fogadtak, s üdvözöltek. Örömmel vártak. Nekem örültek! Ki újonnan jöttem… Ők már üdvözültek. A Mindenható szeretet fénye elé vezettek.   Hívogatóan fénylett e Fény. Lelkem elé járult, cseppet se félt. Mitől is félt volna? Hisz szeretet vette körül! E másik világban mindenki - mindenkinek örül.   Tudom már, hogy a Halál, szabadulás. Testünk börtönéből, És csodás ez, oly csodás!   Ami odaát vár, feloldozás…   Végtelen szeretet- időtelen világ.     Rákoskeresztúr, 2ooo. ol. o5.  jakabanikó   ÁLOM József Attila előtti tisztelgésem     Meglátogatott álmomban Isten.                                                                                                  Arra kért őrizzem. Őrizzem a lángot, mely a tiszta szeretet. Fényénél melegednének az emberek.   Rákoskeresztúr, 2oo3 12.o9  jakabanikó       MI  A  SZERELEM?   Mi a szerelem? Csodálatos érzés. Szívünkből fakadó, gyönyörű igézés. Ha szívem szeret, Lelkem dalra fakad, Örömódát zeng E- boldog pillanat.     Mi a gyönyör? Oly édes hangulat, Mi a mámor zsongjával, Lelkünkben egy patak. És szívünk, ha egymásra lel, Mert szivárványhíd a szerelem. Egyként dobbanva ver, Mikor kedvesem lágyan megölel.   Rákoskeresztúr, 2ooo o2.  jakabanikó   HŰSÉG   A legtöbb ember számára fogalom a hűség.

2005.11.24. 09:19

SZIVÁRVÁNY   Esőmosta, napfürösztötte a reggel. Sétálgatok, szétnézve jókedvvel. Szivárvány bontja ki szirmait az égen, Ahogy esik az eső, a nap kisüt éppen. Micsoda szépség ez a természeti tünemény! S ahogyan föltűnik Földünknek egén, Nekem tőle szivárványos jókedvem támad. Bár’ örülni tudok egyébként is Minden apróságnak.   Szeress! Önmagad kicsit jobban, mint mást. Ha szereted magad, kinyílik számodra a világ.   Rákoskeresztúr, 2oo1 tavasz.  jakabanikó     HARANGSZÓ CSENDÜL   Csengve, kondulva száll a levegőben. Szikrázó feszültséget kelt emberekben. Kik fülükkel hallják a harang zengő hangját. Nem hallják meg lelkükben az Úr hívó szavát. Miért is hallgatnának ők-e hívó szóra? Nem vágynak másra, csak minden földi jóra. Azokra, mi sok-sok édenkerti alma. Mikért az édenből már rég ki vagyunk tiltva. Pedig a harangszó nekünk mást is jelez! Szól hozzánk, hív minket: Ember! Ébredezz!   Nyisd ki végre lelked bezárult ablakát! Szívedben érezd a harangok zengő hangját! Fogadd végre magadba az Úr szeretetét! Ki minden embert szeret, Ahogy anya gyermekét.   S ha megzendül a harang, Mi lelked muzsikája, Hallgasd hát szíveddel, Úgy füledet nem bántja!   Rákoskeresztúr, 1999.  jakabanikó SZERETNI KELL !   Lepattantak a béklyóim rólam. Megismerkedtem önmagammal. Kiteljesedett az életem! Szeretni kell, ez lett az énekem. Nézem a fákon a madarakat! Verebet, csízt s a galambokat. Az élet szép! És adni jó! Nekik-nekem! Halihó! Az arcomon állandó mosolygás. A holnap? Csupa izgalmas várakozás. Mit, kit hoz felém ma sorsom? Nem tűnődök rajta, elfogadom. Nézem az utcán az embereket! Nőket, férfiakat, s a gyerekeket. És mondani szeretném nekik: Az élet szép! És adni jó! Nekem-nekik, Halihó! Az én modorom mindig közvetlen. Ám az emberek zöme türelmetlen. Nem jönnek rá, hogy ne siessenek! Sorsát senki  nem kerüli el! És felráznám őket közönyükből! Hogy nézzenek szét - közelebbről! Mert az élet szép! És adni jó! Mindenki – mindenkinek! Halihó!   Csepel, 1996 nyár. jakabanikó

2005.11.15. 18:05

Drága Angyal! Ezt kimondottan neked szánom. Kérlek olvasd szeretettel, mert én is abból merítkezve írtam. A. DIMENZIÓK   Őszi szélben dideregnek A lombjuk vesztett fák. Lelküket a fény helyett, Sötétség járja át. Köd tekereg sejtelmesen, Derengő hajnali reggel. De nem győz a Fény, mert ősszel A Sötét van fölényben. A Gonosz uralja a Földet. Eljött halála a Fénynek. Nincs az emberek szívében, Már helye, Reménynek. Remény jóra és szépre! Éhesen áhítozunk a Fényre! Ami újra eljön majd s lelkünk, kivirul. Évről-évre így megy, ez megállítatlanul. Mert örök körforgás az élet. Mi ma van, holnap semmivé lett. Csak a Változás tánca, ami örök. S én,  örülök: hogy élek! Az élet körforgásától már nem félek.   Rákoskeresztúr, 2oo3 11. o2.  jakabanikó ADVENT   Angyalszárnyon küldeményem érkezett. Rá volt írva csomagomra : Szeretet. Felnyitottam melengetem szívemben! Csoda történt, megváltoztatott engem. Reményeink hírnökei  az Angyalok. Leszállnak, s szívünk máris mosolyog! Halkan susogják meg nekünk: Karácsonykor megváltozhat életünk.   Általunk lesz fényesebb a Karácsony Szeretteim arcában ma azt látom, szemük  tiszta örömtől ragyog, mikor mindenki  egymásra mosolyog.   Csillagszórók felszikrázó fényében fahéj-illatú, langy-meleg estében. Ajándékot hordoz a szeretet, Angyalszárnyak simogatják szívemet.   Rákoskeresztúr, 2oo3 11. o4.  jakabanikó ELJÖNNEK  A CSILLAGOK   Eljönnek majd a csillagok. Egy különös fényesen rám ragyog. Azt világítja nekem szelíden : jó úton halad az életem. Amivel én tisztában vagyok! Hisz keblemben érző, szerető szív dobog. Minden élő és élettelen iránt fogékony. Tán’ az írás belőlem ezért oly folyékony. Eljönnek majd a csillagok, Hírt hoznak az angyalok! Azt üzenik nekem csendesen : Hogy jó idelenn - de még jobb lesz odafenn. Amivel én tisztában vagyok! De addig,  míg oda feljutok! Megteszek minden tőlem telhetőt! Hogy az emberek felé hirdessem a szívet. A szeretőt! Mert a szerető szív  ragyogón fényes. Olyan, mint a csillag, ki minket vezérel. Az ember a földön csak bolyong ide-oda. Ha nincs mi, vezérelje mozdulata tétova. Ám ha választ magának vezérlő csillagot! Megleli az utat, amit születésekor kapott. Hisz minden ember útja csillagporral hintett! Csak fényesítse magában,  a szerető szívet!   Rákoskeresztúr, 1998  jakabanikó Találj vissza a gyermekhez…   Találj vissza a gyermekhez, légy újra önmagad! a szeretet virága a szívedben, hozzon új hajtásokat. piros színű a szív virág, általa tágul a világ. elmúlnak már a gondjaid, s nincsenek titkaid. szeretet van a szívedben, békesség a lelkedben. egészség a testedben, áldás életeden. színesen nyílnak a virágok. magad a fény felé kitárod. fényes és ragyogó világod, megválthatod a világot. pengetheted a gitárod: Odabent  Istent megtalálod.   Ezt akkor írtam, amikor egy pillanatra,                  rátaláltam a bennem lakozó végtelen                   harmóniára.                                            2oo2 nyarán.   jakabanikó KARÁCSONY   Közeleg a karácsony a szeretet ünnepe Házainkra takarót sző a hó fehér leple. Tetők közt a szél akár az Angyal száll, Körbeölel mindenkit, békességet kínál. Adventre a várost díszbe öltöztetik. A gyerekek arcára a várakozás pírt vetít.   Várják a Jézuskát meg a karácsonyfát! Szent Karácsony éjszakáján az ajándékosztást. E szép nap a szívekben tán’ a szeretet gólya költ Áldást érzünk magunkban békét és örömöt. Áve Mária – t énekelünk áhítattal telve, az istálló jászlában megszületett a kisded. Megváltónk Ő!  Leszületett végre a Messiás! Uram!  Hallgasd meg -e könyörgő imát! Vigyázz a gyermekre! Hisz oly ártatlan még. Boríts ránk fényes leplet, bűnös életünkért!   Rákoskeresztúr, 2ooo 11. o7.   jakabanikó

2005.11.05. 10:22

Kedves szigetlakók! Fogadjátok szeretettel !   Karácsonyi csillag   Szent Karácsony Fénylő csillaga, Szikrázva ragyog reánk Az Úr küldte le hozzánk, Első szülött fiát. Ragyogj kicsi csillag! Szórj ránk szeretetet! Fényesítsd belülről, kihülő szívünket. Legyen áldott véled, A szent Karácsony Éj! Mert a kisded személyében, Megszületett  a  Remény.   Rákoskeresztúr, 2oo3  o1. o3   jakabanikó       SZOLGÁLAT   A természetben mindenben a szolgálat vágya él. Szolgál a víz és szolgál a szél. Ha fát találsz: ültesd el Magad! Ha hibázol: javítsd azonnal! S ha olyan feladatra lelsz, amit mindenki kikerül, vállald fel! És meglátod sikerül. Mert öröm jónak és egészségesnek lenni, még nagyobb öröm, másnak szolgálatot tenni. Ne hidd azt, hogy csak a nagy szolgálat érdem! Az apró szolgálatnak nagyobb az öröme: Ha a kertet locsolsz, érezd a növények háláját! Vagy ha rendet teszel, fogadd az energiát! Mely árad, körülvesz, betölti szobád. Fésüld meg egy gyermek kócos haját! Lásd mosolygó arcát, amint ragyog Reád! Ne hidd ám, hogy szolgálni csak a kisemberek dolga! Mert a szolgálat egy dagadó vitorla, Melynek szele a fényt adó Isten, maga! Mondhatjuk azt:  Ő! Igen, Ő, ki szolgál mindenkit, de mégsem szolga. Naponta kezünkre néz, és kérdi: szolgáltál már ma? Kit? Tán a szeretteidet? Én köszönöm neked, hogy ma is, A szolgálatodra lehetek.     Ez egy spanyol író írása. Rímekbe én szedtem, és most közzéteszem.       JÁTÉKOS SORSKERÉK   Sorskerekem fut előttem az úton. Az életem űzi, hajtja, de nem éri utol. Játszanak ők, kergetőznek egymással, Mért érzem hát, hogy engem játékukból kizárnak? Engem, ki Sorskerekét sokszor visszatartanám. Máskor meg haragomat csőstől, rázúdítanám! De nem hagyja, elszalad, kikacag engemet! Ő a főnök, ő irányít. Így élem az életet. Szabadon szárnyal, miközben orromnál fogva vezet. Ha szenvedek, számára az külön élvezet. Rabénemet sorsommal kalodába zárta. Végzetemmel vagyok, kalitkába zárva.   De mit látok? Végre szabadítóm érkezik, Szellők szárnyán. S lovával jó messzire elrepít. Kalodám és Sorskerekem, egyre távolodik. Egy világ van közöttünk! Szabadon élhetek megint!   Rákoskeresztúr, 2oo2   jakabanikó     ANYÁM   Hazamennék és átkarolnálak! Sírni szeretnék válladon! Elzokognám Neked szipogva, Minden eddigi bánatom. Mióta otthonról eljöttem, mindenhol bánat ér. Arcom hajadba fúrnám, mely fehér, hófehér. Látni szeretném kedves mosolyod! Beszélni szeretnék veled! Arra vágyom, hogy simogasson Újra kérges tenyered!   Anyám Kimegyek hozzád még ma a temetőbe, Mert bele szeretném hajtani fejem, Fájó fejemet,  újra az öledbe.   Rákoskeresztúr, 2oo3 o1. o3.  jakabanikó

2005.11.01. 10:30

2005. október 31. Drága Szigetlakók! Egy kis ízelítő a Szigetünk hangulatához. Szeretettel: anikofa   SZIGET VAGYOK…   Sziget vagyok én, ebben a végtelen élet-óceánban. Nem gondolok, arra mi vár még rám ma. Békés nyugodt pillanatként élem a jelent. Így várom az estét mikor a Nap, lemegy. Óceánszagot ásító reggelre kelek. Csendes az óceán, mégis rá ébredek. Érzéseim hullámokként járják át lelkem. A kelő nap fényében fürdik meg testem.   Tán pálmafa legyek ma s karcsún nyújtózkodjak? Vagy vijjogó sirályként az ég felé szárnyaljak? Lehetnék ezerszirmú virág is, ki a nap felé ragyog… Mindők bennem élnek. Maradok, aki vagyok. A végtelen víz az, mi életet hozott. Máskor meg elvett, ha jöttek nagy viharok. De vihar elmúltával az óceán tovább ragyog… Benne ragyogok én, aki egy apró sziget vagyok.   Rákoskeresztúr, 2oo1 o7. jakabanikó     FÁZOK   Feszülő íjként Kitörni készül lelkem. Még nem tud Fogva tartja testem. Didergek! A mélység foglyaként vacogok. Menekülnék! Ám egyre mélyebbre jutok!   Mennék hegyormok kékje felé! Hol a határ a csillagos ég. De ahová képzeletem fogvacogva jut el! Mert a mélység foglya: Ember… Teste a börtöne.   Egyre jobban fázok. A hideg, mint gondolat Szívemben fészket rak. És nincs leheletnyi tűz, Mi végig simogat!   Senki! Semmi! Lelkem fogoly marad! Csak az örökkévalóság Adhat nekem vigaszt!   Rákoskeresztúr, 2ooo o1.o3  jakabanikó   2005. 10. 31. hétfő 17 20. kor

2005.11.01. 10:28

2005.október 30. Drága Barátaim! Csillag! Versek, melyeket én írtam, és amelyeket szeretetem jeléül megosztok veletek. Megtisztelnétek, ha megirnátok milyen érzéseket váltottak, és váltanak ki belőletek.   ARANYKALÁSZ KÉVÉJŰ NYÁR   Aranykalász,  illanó, az a nyár, oly suhanó…                              Mikor találkoztunk.   Ámor nyíla szívünkbe talált A reggel, estig velünk hált. Mikor ittuk a mámor mákony-borát. S a vágyunk, égig repített-szállt…   Ha végre leereszkedtünk a Földre, Csak azért tettük, hogy ne örökre Legyünk a vágy Olümposzán.   Fenn a magasban, - magasröptűsasban – A mámor zsámolyán.   Hol öledben ültem én, a zabolátlan lány. Ki vadul és bolondul érted, égve- ég. Még ma is, bár hűlt-e szenvedély. De nem csitul el soha, de soha!   Mert eltalált egykor rég: Ámornak felajzott nyila.   Rákoskeresztúr, 2oo4 o2. o8.  jakabanikó     MÉG NE   Kedvesem, még ne! Még nem jött el búcsúnk  ideje.   Ha időnk egyszer mégis lejár, elillan körülünk a régi nyár   Illatos tavaszok. – Lágy neszezésű őszök. Miket szívemben ma is híven őrzök.   Ó ne! Még ne jött el búcsúnk ideje! Párnánkon érződik, bensőnk szelíd tüze.   Mikor, mint turbékoló szerelmesgalambpár, egymást etetve éltünk - vágyunk teremtő álmán,   s ha leszálló este röpte fölkapott, lebegve szálltunk, fölöttünk kacagtak a csillagok!!   A Tejútnak fényessége sem szabhat nekünk határt.   Kedvesem! Ne engedd tőlünk elbúcsúzni a nyárt!   Rákoskeresztúr, 2oo4 o2. o8.   jakabanikó     Karácsonyi csillag   Szent Karácsony Fénylő csillaga, Szikrázva ragyog reánk Az Úr küldte le hozzánk, Első szülött fiát. Ragyogj kicsi csillag! Szórj ránk szeretetet! Fényesítsd belülről, kihülő szívünket. Legyen áldott véled, A szent Karácsony Éj. Mert a kisded személyében, Megszületett  a  Remény.   Rákoskeresztúr, 2oo3  o1. o3   jakabanikó

2005.11.01. 10:26

2005. október 29. Egy kedves levelezőtársam küldte el saját verseit nekem. Fogadjátok sok szeretettel és nyílt szívvel!     ÚT - VILÁGOSSÁG - ÉLET   Ki vagyok én? Kérdezem magamtól. Ám erre válasz nincs leírva sehol. Ha igaz feleletet szeretnék hallani, Meg kell kérdeznem, végre valakit. Ki  is vagyok én? Szellő vagyok, melegben enyhet adó. Csillag vagyok, sötétben utat mutató. A rét minden virága, mi benned illatozik : vagyok kit vársz, ki szívedben lakozik. Szivárvány vagyok, s hidamon átmehetsz egy szebb világba, hol lakni élvezet. Hol a Szeretet az úr, és irányt is az mutat, ha  az ösvény elágazik, és te elakadsz.. Csak menj!  Én ott  leszek veled. Vezetlek, óvlak, fogom a kezed. Menj! Menj, előre, és vissza se nézz! Már a jó úton haladsz : látod a célt. Többé ne kérdezd: ki vagyok én. Hisz a válasz már belül, benned ég. Lobog, mint nyáréjben messzi pásztortűz. Azokat várja, kiket Sötétség űz. Tévelygők ők, kik nem találnának haza, ha a szeretet fáklyája - nem világítana.   KI  IS VAGYOK ÉN?   Vízcsepp vagyok, forrásból eredő. Fénysugár vagyok, Napból születő. Szeretet vagyok, és ott égek benned, én vagyok a Te tükörképed. Ha   jó vagyok, azt mondod: szeretsz engem. Ha már nem, el kell engedned! De visszavezet utam Tehozzád Uram! Ki is vagyok én: még járom az utam.   Kispest, 2oo4 o4. o3.      HA…   Ha  életed ötvenhez közelít, ha szívedben üresség kong, ha amit elértél kudarcba visz, ha az üresség érzése zsong ha óceán és ég színét nem élvezed, ha a zenében már örömöd nem leled, ha a rózsakert sem mesésen színes, az ágy és a takaró, már nem elég meleg, akkor érkezik el az idő változz, és lassíts! Mielőtt nem késő! Csodálkozz rá mindenre, ami körülvesz, az emberré válás pillanata ez. Ekkora hited majd tartást ad neked, Bízzál Istenben, Ő elvezet abba a világba, melyet Embernek teremtett… megtaláltad az utat, mely a Forráshoz vezet.

[Friss hozzászólások] [12-1]